Júniusban 1864-ben született Markbreitben, Bajorországban Alois Alzheimer.
Az orvoslás iránti szeretete már fiatal korában kialakult. Fiatal felnőttként a Royal Humanistic Gymnasiumban tanult, ahol érdeklődést mutatott az orvoslás iránt. Az egyetemen is orvostudományt tanult, és miután elvégezte tanulmányait, gyorsan elhelyezkedett a frankfurti városi elmegyógyintézetben. Itt találkozott egy alanyával, aki segítette Alzheimer-t azon a téren, hogy megértse és osztályozza az idegrendszeri betegséget, amely miatt később ismertté vált.
Alzheimer betegség és elhízás
A túlzott finomított szénhidrátfogyasztás egyik legbiztosabb jele az elhízás. Rachel Whitmer és kollégái az elhízást a demencia komoly kockázati faktorának találták. Negyven-negyvenötéves korukban megvizsgált, majd 70-75 évesen újravizsgált 10 300 ember adatai alapján kimutatták, hogy a normál súlyúakhoz képest, akik középkorúként túlsúlyosak voltak (25<bmi<30 kg="" m2),="" azoknak="" 35%-kal,="" akik="" elhízottak="" voltak="" (bmi="">30), azoknak már 74%-kal volt nagyobb a demenciára való kockázatuk (Whitmer és mtsi., 2005). Nőknél a kockázat még nagyobb volt, az elhízott nőknek kétszer nagyobb volt a kockázata az időskori demenciára. Whitmerék egy későbbi, 2007-es vizsgálatában a 40-45 éves korban elhízottaknak 36 évvel később a normál súlyúakhoz képest háromszor nagyobb volt az Alzheimer, és ötször nagyobb volt az éreredetű (vaszkuláris) demencia kockázata (Whitmer és mtsi., 2007). Deborah Gustafson és csoportja 70 éves koruktól 10-18 éven át követtek 390 nőt. Eredményük szerint a normál súlyövezet felső határától a BMI értékének minden egységgel való növekedése 36%-os Alzheimer kockázatnövekedéssel járt (Gustafson és mtsi., 2003). Annika Rosengren és munkatársai vizsgálatában a 20-22.5 BMI közé eső férfiaknak volt a legalacsonyabb a demencia kockázata, s hozzájuk képest a 30-as vagy annál nagyobb BMI két és félszeres demencia kockázatot jelentett (Rosengren és mtsi., 2005). Rachel Whitmer összefoglalója szerint a viszcerális elhízás komoly kockázatot jelent még akkor is, ha az illető amúgy nem elhízott. Egy vizsgálatában a 40-es éveikben a legnagyobb hasi elhízást mutatóknak háromszoros kockázata volt 36 évvel később a demenciára (Whitmer és mtsi., 2008). A demenciában szenvedőknél több vizsgálat szignifikánsabb magasabbnak találta a viszcerális zsír által kibocsátott gyulladásfaktorok szintjét is (Whitmer, 2007). A gyulladásfaktorok magas szintje már egészséges emberekben is rontja a szellemi képességeket (Yaffe és mtsi., 2004).
Kaarin Anstey és csoportja 2011-ben összevontan elemezték az elhízás és a demencia kapcsolatát vizsgáló 15 kutatás 72 000 személyének adatait. Eredményük szerint az elhízás kétszeres kockázatot jelent Alzheimer betegségre (Anstey és mtsi., 2011).</bmi<30>
Némely vizsgálat látszólag mindennek az ellenkezőjét találta, azaz az alacsony testtömegű embereknél mutatkozott fokozott kockázat a demenciára. Ennek oka azonban az, hogy a még diagnosztizálatlan Alzheimer bevezető szakaszának első jelei közé tartozik az étvágy elvesztése és a testsúly csökkenése (Whitmer, 2007). Azaz a spontán csökkenő testsúly nem oka, hanem következménye a demencia kibontakozásának (Gillette-Guyonnet és mtsi., 2000).
Ha az elhízás két-háromszoros kockázatot jelent az Alzheimer betegség és más demenciák kialakulására, akkor érthető, miért terjed járványszerűen az Alzheimer a bőség társadalmában, és miért kezdenek felzárkózni a fejletlenebb országok is, ahogy terjed a nyugati étrend a világon. A nyugati étrend sajátossága, hogy 50-60%-ban gyorsan felszívódó szénhidrátokból áll, ez az étrend rendkívül módon hizlaló és gyulladáskeltő. Az USA lakosságának 68%-a túlsúlyos vagy elhízott, azaz a lakosság kétharmadának komoly kockázata van a demenciára. A nyugati világ más országaiban csak kicsivel jobb a helyzet, de ez is csak időleges. Az elhízás és demencia közti szoros kapcsolat azt az állítást is alátámasztja, hogy az Alzheimer betegség és a demenciák járványszerű elterjedése modernkori jelenség. A népességszintű elhízás ugyanis a 20. században kezdődött. Egészen a 19. század végéig az elhízás csak a jómódúak szűk rétegére volt jellemző, s a természeti népeknél még ma is a 20-22 BMI az átlagos.
Az Alzheimer és a cukorbetegség
Az Alzheimer-kór és a cukorbetegség közötti kapcsolatot kutatják. A 2-es típusú cukorbetegség azt is jelenti, hogy nagyobb a kockázata az Alzheimer-kór kialakulásának. Az Alzheimer-kórt az agy inzulinrezisztenciája is kiválthatja. Az amerikai kutatók szerint genetikai kapcsolat lehet az Alzheimer-kór és a cukorbetegség között
Az elhízás és Alzheimer kapcsolata felveti azt a kérdést, vajon mi lehet az Alzheimer betegség kialakulásában az a döntő mechanizmus, amely összekapcsolja az elhízást a megnövekedett betegségkockázattal? Az Alzheimer-kutatás száz éve eddig túlságosan az amyloid plakkokra és a tau fehérjék felcsavarodására, és az ezekre hajlamosító génekre koncentrált. Van-e értelme azonban egy olyan betegség genetikai alapjait keresni, amely az ember történelme során az utolsó 100-150 évben vált gyakorivá? Természetesen nincs, hiszen a kiváltó ok egyértelműen a túltápláltság. Genetikai kapcsolatot persze találtak. Az apolipoproteint meghatározó gén ApoE-?4 változata 20-szoros kockázatot jelent Alzheimer betegségre (Corder és mtsi., 1993), azonban nem ez az oka a betegségnek, ugyanis az Alzheimer betegek harmada egyáltalán nem hordozza ezt a génváltozatot, és sok ember akkor sem lesz Alzheimer beteg, ha mindkét allélja ApoE-?4. A modern betegségekkel kapcsolatba hozható gének csak a megváltozott életmódunkkal interakcióban váltak kockázati tényezővé.
